Health 2.0 közösség épül Magyarországon

Beszámoló az első hazai közösségi rendezvényről

A Health 2.0 nemzetközi szervezet magyar tagozata első találkozóját június 11-én tartotta, melynek helyszínét a Richter Gedeon Nyrt. biztosította. Ahogy a Health 2.0 külföldi közösségeinek, úgy a magyar tagozatnak is célja, hogy a helyi, iparági képviselők közösen, együtt gondolkodva fejlesszék tudásukat, új trendeket, technológiákat, megoldásokat megismerve.

A nagyfokú érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több mint félszáz egészségügyi és gyógyszeripari kommunikációs döntéshozó vett részt az eseményen. Ezen hagyományteremtő rendezvényen nemcsak a szakmai kapcsolatok és a közösség építésére, de új nézőpontok és a piaci környezet mélyrehatóbb megismerésére is lehetőség nyílt. A négy órás találkozón az orvos, a beteg és a gyógyszeripari résztvevők szempontjaiba is bepillantást nyertünk.

A rendezvény nyitóelőadásában Dr. Németh György, a Richter Gedeon Nyrt orvostudományi igazgatója a gyógyszercég rövid bemutatása után a gyógyszeriparban megjelenő diszruptív technológiákról beszélt. Németh doktor előadásában rámutatott, hogy a megjelenő, előre mutató technológiák hosszú távon nemcsak költséghatékonyabbak, de egyszerűbbek és kisebbek is. Az igazgató úr kiemelte, hogy a betegközpontúságnak, mint új szemléletmódnak és az új mobiltechnológiáknak fontos szerepe van a gyógyítás fejlődésében. A megjelenő multidiszciplináris megoldások eredményeképp új gyógyszerek, terápiák alakulhatnak ki.

Gyarmati Gábor, a Health 2.0 magyar közösségének alapítója és vezetője bemutatta a nemzetközi szervezet kialakulását, vezérelveit és azokat a témákat, melyekkel a társaság konferenciáin és lokális rendezvényein egyaránt foglalkozik. Az előadásból kiderült, a szervezet célja az, hogy mind a nemzetközi, mind a helyi szerveződések szintjén teret adjon az együtt gondolkodó résztvevőknek tudásuk, tapasztalataik megosztására. Így a Health 2.0 magyar közössége a jövőben is örömmel fogadja azokat az előadókat és témáikat, akik szívesen előadnának a negyedéves hazai rendezvényeken vagy akár az éves Health 2.0 Europe konferencián.

Kiss Katalin, a Szinapszis Kft. vezető kutatója az orvosok digitális affinitását mutatta be két kutatás eredményeit alapul véve. A piackutató vállalat nemzetközi MedNetTrack tanulmányából kiemelt adatok alapján nemcsak ország, de régiós szinten is láthattuk a trendeket az orvosok internet és mobil eszköz használatára vonatkozóan. Emellett az előadásban szó esett a cég, látogatók körében évente elvégzett kutatása alapján, az okos/digitális eszközök látogatásra gyakorolt hatásáról, illetve arról, hogy igény van személyre szabott termékre, technológiára és tartalomra az érintettek részéről. A MedNetTrack tanulmány ingyenes összefoglalóját ezen a linken letöltheti.

Dr. Pénzes János, a Richter Gedeon Nyrt. nemzetközi e-marketing menedzsere a Health 2.0 mozgalmon belül a gyógyszeripar szerepéről beszélt. Előadásából kiderült, hogy a mostani fogyasztóknak/betegeknek nem csak a gyógyszerre, hanem hozzáadott értékre is szüksége van. A szakember kiemelte, hogy a gyógyszeripari vállalatoknak a „Beyond the pill” és a „Patients want care, not just a pill” gondolatokat szükséges szem előtt tartani mindamellett, hogy figyelembe veszik a technikai fejlődést. Rámutatott arra is, hogy a digitális megoldások nem jelentenek többé újdonságot, inkább normaként a mindennapok szerves részét képezik. Az előadás végén bemutatott néhány új technológiai megoldást a gyógyszeriparból: REMOTE – a Pfizer online klinikai vizsgálati rendszere; Care4Today – appcsalád; BlueStar – az első FDA által elfogadott digitális diabétesz terápia.

Balogh Judit, a Pharmapromo Kft. portfólió menedzsere egy sikeres egészségügyi alkalmazást, a Hölgynaptárt mutatta be a résztvevőknek, amely megjelenése óta a hazai top5 ingyenes orvosi alkalmazás között van. A résztvevők megtudhatták, milyen alkalmazás az, mely jelentős mértékben segíti az orvos-beteg kommunikációt és az együttműködést. Az előadás végén érdekes eszmecsere bontakozott ki az mHealth megoldások kapcsán.

Dr. Bálint Botond, a Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesület alapítója, az egészségügy és az orvos nézőpontját képviselte a találkozón. Hangsúlyozta, hogy az új diagnosztikai technológiák, melyek már egy egyszerű háztartásban is helyet kaphatnak, költséghatékonyabbá, olcsóbbá tehetik az egészségügyet oly módon, hogy elősegítik a táv orvoslást és csak azok kapnak kórházi ellátást, akiknek ténylegesen szüksége van rá. Az előadás végén számos létező platformot és megoldást érintett, amely az új digitális, illetve mobil technológiákat alkalmazza.

Sztankó Péter, a Webbeteg.hu egészségportál főszerkesztője előadásában a magyarországi betegközösségek létezését kérdőjelezte meg, illetve a meglévő „közösségek” tulajdonságainak számba vételével igazolta, miért is nem tekinthetők azok valódi betegközösségnek. A vitaindító előadás eredményeként diskurzus indult a külföldi és hazai betegközösségekről, és a külföldön működő jó gyakorlatokról.

Az esemény zárásaként Gyarmati Gábor elmondta, hogy a jövőben is hasonlóan izgalmas, és aktuális területeket érintenek majd a találkozók. A magyarországi szervezet célja, hogy a helyi szerveződés internetes felületein folyamatos eszmecserét, akár vitát folytassanak a részvevők annak érdekében, hogy a hazai Health 2.0 is valódi, jól működő szakmai közösséget alkosson. A szervezet várja az iparági érintettek fenti célokkal kapcsolatos gondolatait, esetleges kritikai megjegyzéseit, és az előadói jelentkezéseket a health20.hu@szinapszis.hu e-mail címre.

A Health 2.0 magyar közösség hivatalos online felületei: Twitter | LinkedIn | SlideShare

Az európai egészségügyi konferenciák hatása

A tavalyi év igazán nagy lépés volt az egészségügyi konferenciák életében. Ebben az évben kezdtek ezek a konferenciák igazán közösségivé és digitálissá válni.

Több, mint 1080 konferencia került bejegyzésre tavaly, ami közel a duplája a 2012-es adatoknak. Ez azt jelenti, hogy a klinikai és egyéb egészségügyi témákkal foglalkozó konferenciák is egyre inkább bevonják a hallgatóságot, és ez többé nem csak a health-tech megoldásokra koncentráló események sajátossága. Az összegyűjtött adatok alapján már nem csak az amerikai konferenciákat és hatásukat tudjuk nyomon követni, hanem az egyre jelentősebb európai események is elemezhetővé válnak.

Példaként említhetünk 4 sikeres európai konferenciát:

A cikk célja az, hogy elemezzük ezeknek a konferenciáknak a hatását. Mi történik egy ilyen eseményeket követően? Milyen hatással vannak a résztvevőkre, az előadókra és nem utolsó sorban a szervezőkre?

Post-conference-Tweet-Activity-660x317

A legtöbb konferencia aktivitása a közösségi platformokon az esemény után láthatóan lecsökken, illetve a legtöbb esetben teljesen le is áll. Látszólag mind a szervezők mind a résztvevők gyorsan feladják a konferencia alatt felépített online közösségbeli aktivitásukat, ami egy hatalmas lehetőség elvesztése a szervezőknek, szponzoroknak és résztvevőknek. A fenti grafikon a konferencia utáni 30 napban ábrázolja a tweetek mennyiségét. A korábban említett 4 európai konferencia kiemelkedően jól teljesített ezen a téren, felmérve a közösségi platformokon való aktivitásnak a fontosságát.

Milyen következményei lehetnek egy közösségi csatornákon aktív konferenciának?

Vegyük a #doctors20-t példaként. A konferencia 1079 tweetje közel  5 millió ember Twitter feedjén volt látható. Ezek a felhasználók potenciális részvevőkké válnak mind az online párbeszédben, mind pedig a jövőbeli konferenciákon. A TEDxNijmegen egy napos rendezvénye során egy hasonlóan erős párbeszéd alakult ki közvetlenül a konferencia után 1389 tweet-tel és 683 résztvevővel. Ezen párbeszédek tartalmát elemezve kiválaszthatjuk a 10 legtöbbet használt szót, amiből egy sémát állapíthatunk meg a konferenciák tematikáját illetően. Lehetséges, hogy a jobban teljesítő konferenciáknál bizonyos minták figyelhetők meg?

Proportion-of-tweets-containing-the-word-patient-during-the-conference-660x407

Az elemzés alapján a konferenciák utáni párbeszédet jelentősen befolyásolja a konferencia közbeni kommunikáció. A fenti grafikon a “beteg” szót tartalmazó tweetek arányát mutatja a különböző konferenciákon. Vajon mennyire tölt be központi szerepet a betegekről való párbeszéd? A négy konferencia adatai alapján nem vonhatunk le teljeskörű következtetést. Viszont az megfigyelhető, hogy a páciensekre szabott témák mennyisége erősen befolyásolja a konferencia közbeni és utáni beszélgetéseket. A beteg-orientált témákat felsorakoztató konferenciák eredményesebben fenn tudják tartani a párbeszédet a szervezők és a resztvevők között az online közösségi platformokon. Úgy tűnik, hogy azok a konferenciák, amelyek a betegeket nem csak témának, hanem a konferencia mozgatórugóinak tekintik, sokkal erősebb online közösséget tudnak létrehozni az esemény után.

(Forrás: Symplur.com)

Health 2.0 Europe 2012 konferencia – Berlin, 2012. november 6-7.

A Berlinben megrendezésre kerülő Health 2.0 Europe 2012 konferencia célja az egészségügy felépítésével, működésével kapcsolatos hagyományos elgondolások újrafogalmazása, a szakértők közötti diskurzus elmélyítése. A novemberi konferencia elsősorban az egészségügyi online közösségek, a betegek és orvosok közötti kommunikáció, a közösségi média megoldások témakörére és az egészségügyi rendszer átalakításának lehetőségeire koncentrál.

A korábbi rendezvények sikerét az egészségügyi web 2.0 területének kiemelkedő alakjai, aktív formálói és szakértői biztosították. Az eddigi konferenciákon informatikai, illetve egészségügyi szakemberek, betegszervezetek és egészségügyi szervek képviselői, állami és magán biztosítók, gyógyszeripari cégek, telekommunikációs vállalatok munkatársai vettek részt. A rendezvényen évente több mint 50 előadó számol be a legújabb egészségügyi 2.0 megoldásokról. A 2012-es őszi konferencia olyan új programokkal is kiegészül, mint például a fejlesztőket megcélzó Code-A-Thon, illetve a nagy befektető cégeknek szóló MatchPoint.

Cégünk, a H2Online alapítója és tulajdonosa, Gyarmati Gábor ezévben is a konferencia szakértő tanácsadójaként segíti a sokszínű, szakmai újdonságokat felvonultató program kialakítását. Cégünk feladata a hazai egészségügyi 2.0 megoldások bemutatása a konferencián.

A konferencia programját megtekintheti itt. A konferenciával kapcsolatos hírekről értesülhet a rendezvény Facebook és Twitter oldalán is.

Orvosi „műhibáztatás” – V. Med. et Jur. Felértékelődött Felelősség Konferencia

Magyarországon az egészségügyi szolgáltatók felelőssége és felelősségre vonása a 90-es évektől egyre szigorúbbá vált. A rendszerváltozást megelőzően ilyen típusú polgári peres eljárások gyakorlatilag nem indultak, hiszen valamennyi egészségügyi intézmény állami tulajdonban volt, magánpraxis nem létezett, tehát egy esetleges perben alperesként a Magyar Államot kellett volna beperelni, ami akkoriban nem igazán volt „helyénvaló” döntés.

Az egészségügyi szolgáltatók polgári jogi felelősségével párhuzamosan az orvosok büntetőjogi felelősségre vonása is felerősödött. Ma már, ha polgári jogi kártérítési keresetet nyújt be egy károsult, szinte automatikusan büntető feljelentést is tesz a kárt okozó orvos ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megvalósítása miatt.

2011 tavaszán szokatlanul szigorú, két év letöltendő fogházbüntetést szabtak ki Dr. Geréb Ágnesre, amiért hibázott. A bírói indoklás hangsúlyozta, hogy az ítélet szigorúságát nem befolyásolta a vétség elkövetésének helyszíne, azaz, hogy otthonszülésben segédkezett a doktornő. Vajon ez azt jelenti, hogy a jövőben az orvosok szigorúbb büntetésekre számíthatnak egy-egy műhiba kapcsán?

Erre a kérdésre is keresi a választ a 2012. május 8-án megrendezésre kerülő V. Med. et Jur. Felértékelődött Felelősség Konferencia is, amelynek témája az orvosi „műhibák” büntetőjogi vetülete. A konferencia résztvevői az egészségügyi ellátás során felmerülő büntetőjogi felelősség kérdéseiről hallhatnak előadásokat. A témáról a Kúria egyik bírája, egy ügyész, az ELTE büntetőjogi tanszékének vezetője, ügyvédek, igazságügyi szakértők tartanak előadásokat.

Az orvosi „műhibák” kapcsán egyre gyakrabban merül fel a kérdés: „Mi az, ami miatt az egyik károsult pert indít az egészségügyi szolgáltató ellen? Ugyanolyan hiba esetén a másik károsult miért nem nyújt be keresetet?” Bár nincsenek erre vonatkozóan egzakt felmérések, a témára specializálódott ügyvédek és bírák elmondása szerint azonban az esetek kb. 80%-ban a nem megfelelő orvosi, egészségügyi kommunikáció áll a perek mögött. Tehát azok a károsultak kérnek elsősorban jogi segítséget, akiket megbántottak, megsértettek, megaláztak egészségügyi kezelésük során. Az orvos társadalomnak szembe kell néznie a ténnyel, miszerint a korábbi paternalista orvos-beteg viszony nem erőltethető rá az öntudatos, jogaival tisztában lévő betegek új generációjára. Ha az orvosok ráébrednek, hogy a megfelelő orvosi kommunikáció a műhibaperek elkerülésének egyik alapja lehet, akkor talán bízhatunk abban, hogy nem jutunk el odáig, mint a nyugati társadalmak, ahol az orvos hiány egyik fő oka a felelősségre vonástól való félelem.

A konferencia programját megtekintheti itt.

Szerző: Dr. Németh Kinga, jogász-közgazdász

eMarketing Europe & Mobile 2012, Barcelona – Konferencia ajánló

2012. március 27-28. között kerül megrendezésre az eMarketing Europe & Mobile 2012 konferencia. A rendezvény fő célja a marketing és az e-marketing stratégiák közötti határvonal felszámolása, a különböző marketing törekvések együttes fejlesztése.

A konferencia előadói innovatív digitális stratégiák kialakításához adnak támpontokat esettanulmányok bemutatásával. A résztvevők ezenívül az iparágra vonatkozó várható jogi szabályozások tervezeteit is megismerhetik. Az előadások során vezető gyógyszeripari szakemberek átfogó képet adnak a többcsatornás, formabontó marketing stratégiák lehetőségeiről, előnyeiről.

Az eMarketing Europe & Mobile konferencia Európa legnagyobb gyógyszeripari találkozója, amelyen egészségügyi és gyógyszeripari szakemberek, páciensek és a jogalkotó szervek képviselői egyaránt részt vesznek. A rendezvény több mint 40 előadót sorakoztat fel, a közönség 5 workshop és párhuzamosan futó programok közül választhat.

A konferencia részletes programja itt elérhető.

Digital Pharma Europe konferencia – Berlin, 2012. március 5-7.

A berlini Digital Pharma Europe konferencia a nemzetközi Digital Pharma rendezvénysorozat részeként az európai gyógyszeripar digitális marketing megoldásaira fókuszál. A konferencia a mobil alkalmazások, iPad, közösségi média és többcsatornás marketing megoldások témáit járja körül. A Digital Pharma Europe előadásai minden évben a leginkább aktuális digitális gyógyszeripari trendekre koncentráltak. Ez most sem lesz másképp.

A konferencia elnöke Ian Talmage, a Bayer vezető alelnöke, illetve Len Starnes, a Len Starnes Digital Healthcare Research & Consulting alapítója, a Bayer egykori digitális kommunikációs vezetője. Íme, egy kis ízelítő a programból:

  • A digitális média tanulságai: a Pfizer tapasztalatai
  • Digitális marketing egyszerűen
  • Esettanulmány: Közösségi média krízis menedzsment
  • Hogyan kommunikálnak az orvosok a ma?
  • A gyógyszeripar és az iPad

A konferencia 2012. március 5-7-ig, Berlinben kerül megrendezésre. A részletes programot itt megtekintheti.