Az európai egészségügyi konferenciák hatása

A tavalyi év igazán nagy lépés volt az egészségügyi konferenciák életében. Ebben az évben kezdtek ezek a konferenciák igazán közösségivé és digitálissá válni.

Több, mint 1080 konferencia került bejegyzésre tavaly, ami közel a duplája a 2012-es adatoknak. Ez azt jelenti, hogy a klinikai és egyéb egészségügyi témákkal foglalkozó konferenciák is egyre inkább bevonják a hallgatóságot, és ez többé nem csak a health-tech megoldásokra koncentráló események sajátossága. Az összegyűjtött adatok alapján már nem csak az amerikai konferenciákat és hatásukat tudjuk nyomon követni, hanem az egyre jelentősebb európai események is elemezhetővé válnak.

Példaként említhetünk 4 sikeres európai konferenciát:

A cikk célja az, hogy elemezzük ezeknek a konferenciáknak a hatását. Mi történik egy ilyen eseményeket követően? Milyen hatással vannak a résztvevőkre, az előadókra és nem utolsó sorban a szervezőkre?

Post-conference-Tweet-Activity-660x317

A legtöbb konferencia aktivitása a közösségi platformokon az esemény után láthatóan lecsökken, illetve a legtöbb esetben teljesen le is áll. Látszólag mind a szervezők mind a résztvevők gyorsan feladják a konferencia alatt felépített online közösségbeli aktivitásukat, ami egy hatalmas lehetőség elvesztése a szervezőknek, szponzoroknak és résztvevőknek. A fenti grafikon a konferencia utáni 30 napban ábrázolja a tweetek mennyiségét. A korábban említett 4 európai konferencia kiemelkedően jól teljesített ezen a téren, felmérve a közösségi platformokon való aktivitásnak a fontosságát.

Milyen következményei lehetnek egy közösségi csatornákon aktív konferenciának?

Vegyük a #doctors20-t példaként. A konferencia 1079 tweetje közel  5 millió ember Twitter feedjén volt látható. Ezek a felhasználók potenciális részvevőkké válnak mind az online párbeszédben, mind pedig a jövőbeli konferenciákon. A TEDxNijmegen egy napos rendezvénye során egy hasonlóan erős párbeszéd alakult ki közvetlenül a konferencia után 1389 tweet-tel és 683 résztvevővel. Ezen párbeszédek tartalmát elemezve kiválaszthatjuk a 10 legtöbbet használt szót, amiből egy sémát állapíthatunk meg a konferenciák tematikáját illetően. Lehetséges, hogy a jobban teljesítő konferenciáknál bizonyos minták figyelhetők meg?

Proportion-of-tweets-containing-the-word-patient-during-the-conference-660x407

Az elemzés alapján a konferenciák utáni párbeszédet jelentősen befolyásolja a konferencia közbeni kommunikáció. A fenti grafikon a “beteg” szót tartalmazó tweetek arányát mutatja a különböző konferenciákon. Vajon mennyire tölt be központi szerepet a betegekről való párbeszéd? A négy konferencia adatai alapján nem vonhatunk le teljeskörű következtetést. Viszont az megfigyelhető, hogy a páciensekre szabott témák mennyisége erősen befolyásolja a konferencia közbeni és utáni beszélgetéseket. A beteg-orientált témákat felsorakoztató konferenciák eredményesebben fenn tudják tartani a párbeszédet a szervezők és a resztvevők között az online közösségi platformokon. Úgy tűnik, hogy azok a konferenciák, amelyek a betegeket nem csak témának, hanem a konferencia mozgatórugóinak tekintik, sokkal erősebb online közösséget tudnak létrehozni az esemény után.

(Forrás: Symplur.com)

Health 2.0 Europe 2012 konferencia – Berlin, 2012. november 6-7.

A Berlinben megrendezésre kerülő Health 2.0 Europe 2012 konferencia célja az egészségügy felépítésével, működésével kapcsolatos hagyományos elgondolások újrafogalmazása, a szakértők közötti diskurzus elmélyítése. A novemberi konferencia elsősorban az egészségügyi online közösségek, a betegek és orvosok közötti kommunikáció, a közösségi média megoldások témakörére és az egészségügyi rendszer átalakításának lehetőségeire koncentrál.

A korábbi rendezvények sikerét az egészségügyi web 2.0 területének kiemelkedő alakjai, aktív formálói és szakértői biztosították. Az eddigi konferenciákon informatikai, illetve egészségügyi szakemberek, betegszervezetek és egészségügyi szervek képviselői, állami és magán biztosítók, gyógyszeripari cégek, telekommunikációs vállalatok munkatársai vettek részt. A rendezvényen évente több mint 50 előadó számol be a legújabb egészségügyi 2.0 megoldásokról. A 2012-es őszi konferencia olyan új programokkal is kiegészül, mint például a fejlesztőket megcélzó Code-A-Thon, illetve a nagy befektető cégeknek szóló MatchPoint.

Cégünk, a H2Online alapítója és tulajdonosa, Gyarmati Gábor ezévben is a konferencia szakértő tanácsadójaként segíti a sokszínű, szakmai újdonságokat felvonultató program kialakítását. Cégünk feladata a hazai egészségügyi 2.0 megoldások bemutatása a konferencián.

A konferencia programját megtekintheti itt. A konferenciával kapcsolatos hírekről értesülhet a rendezvény Facebook és Twitter oldalán is.

Orvosi „műhibáztatás” – V. Med. et Jur. Felértékelődött Felelősség Konferencia

Magyarországon az egészségügyi szolgáltatók felelőssége és felelősségre vonása a 90-es évektől egyre szigorúbbá vált. A rendszerváltozást megelőzően ilyen típusú polgári peres eljárások gyakorlatilag nem indultak, hiszen valamennyi egészségügyi intézmény állami tulajdonban volt, magánpraxis nem létezett, tehát egy esetleges perben alperesként a Magyar Államot kellett volna beperelni, ami akkoriban nem igazán volt „helyénvaló” döntés.

Az egészségügyi szolgáltatók polgári jogi felelősségével párhuzamosan az orvosok büntetőjogi felelősségre vonása is felerősödött. Ma már, ha polgári jogi kártérítési keresetet nyújt be egy károsult, szinte automatikusan büntető feljelentést is tesz a kárt okozó orvos ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megvalósítása miatt.

2011 tavaszán szokatlanul szigorú, két év letöltendő fogházbüntetést szabtak ki Dr. Geréb Ágnesre, amiért hibázott. A bírói indoklás hangsúlyozta, hogy az ítélet szigorúságát nem befolyásolta a vétség elkövetésének helyszíne, azaz, hogy otthonszülésben segédkezett a doktornő. Vajon ez azt jelenti, hogy a jövőben az orvosok szigorúbb büntetésekre számíthatnak egy-egy műhiba kapcsán?

Erre a kérdésre is keresi a választ a 2012. május 8-án megrendezésre kerülő V. Med. et Jur. Felértékelődött Felelősség Konferencia is, amelynek témája az orvosi „műhibák” büntetőjogi vetülete. A konferencia résztvevői az egészségügyi ellátás során felmerülő büntetőjogi felelősség kérdéseiről hallhatnak előadásokat. A témáról a Kúria egyik bírája, egy ügyész, az ELTE büntetőjogi tanszékének vezetője, ügyvédek, igazságügyi szakértők tartanak előadásokat.

Az orvosi „műhibák” kapcsán egyre gyakrabban merül fel a kérdés: „Mi az, ami miatt az egyik károsult pert indít az egészségügyi szolgáltató ellen? Ugyanolyan hiba esetén a másik károsult miért nem nyújt be keresetet?” Bár nincsenek erre vonatkozóan egzakt felmérések, a témára specializálódott ügyvédek és bírák elmondása szerint azonban az esetek kb. 80%-ban a nem megfelelő orvosi, egészségügyi kommunikáció áll a perek mögött. Tehát azok a károsultak kérnek elsősorban jogi segítséget, akiket megbántottak, megsértettek, megaláztak egészségügyi kezelésük során. Az orvos társadalomnak szembe kell néznie a ténnyel, miszerint a korábbi paternalista orvos-beteg viszony nem erőltethető rá az öntudatos, jogaival tisztában lévő betegek új generációjára. Ha az orvosok ráébrednek, hogy a megfelelő orvosi kommunikáció a műhibaperek elkerülésének egyik alapja lehet, akkor talán bízhatunk abban, hogy nem jutunk el odáig, mint a nyugati társadalmak, ahol az orvos hiány egyik fő oka a felelősségre vonástól való félelem.

A konferencia programját megtekintheti itt.

Szerző: Dr. Németh Kinga, jogász-közgazdász

Digital Pharma Europe konferencia – Berlin, 2012. március 5-7.

A berlini Digital Pharma Europe konferencia a nemzetközi Digital Pharma rendezvénysorozat részeként az európai gyógyszeripar digitális marketing megoldásaira fókuszál. A konferencia a mobil alkalmazások, iPad, közösségi média és többcsatornás marketing megoldások témáit járja körül. A Digital Pharma Europe előadásai minden évben a leginkább aktuális digitális gyógyszeripari trendekre koncentráltak. Ez most sem lesz másképp.

A konferencia elnöke Ian Talmage, a Bayer vezető alelnöke, illetve Len Starnes, a Len Starnes Digital Healthcare Research & Consulting alapítója, a Bayer egykori digitális kommunikációs vezetője. Íme, egy kis ízelítő a programból:

  • A digitális média tanulságai: a Pfizer tapasztalatai
  • Digitális marketing egyszerűen
  • Esettanulmány: Közösségi média krízis menedzsment
  • Hogyan kommunikálnak az orvosok a ma?
  • A gyógyszeripar és az iPad

A konferencia 2012. március 5-7-ig, Berlinben kerül megrendezésre. A részletes programot itt megtekintheti.

Konferencia ajánló – Kutatás 2012

A Médiapiac és a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. közös szervezésében 2012. március 21. és 22. között, Tapolcán kerül megrendezésre a Kutatás 2012 konferencia. Az előadók a hazai piackutatás legújabb trendjeit és innovatív megoldásait mutatják be.

A konferencia résztvevői gyakorlati példákkal, a piackutatási szektor újszerű megoldásaival, kreatív módszereivel ismerkedhetnek meg az előadások és fórumok során. A rendezvényen piackutató szakemberek, tanácsadók, ügyfelek és szakmai szervezetek képviselői számolnak be a 2012-es év várható trendjeiről.

A programban szereplő előadások az iparág aktuális kérdéseit, újdonságait foglalják össze. Az előadók között szerepel Kertész Balázs, a Szinapszis Kft. ügyvezető igazgatója, illetve Bán Csilla kvalitatív igazgató is, akik az innovatív piackutatás témakörét járják körül előadásaikban. A Szinapszis cégcsoporthoz tartozó Mystery Visit Kft.-t Malonyai Katalin képviseli, aki a próbavásárlás módszeréről tart beszámolót.

A Kutatás 2012 rendezvénnyel párhuzamosan zajlik majd Tapolcán a Médiapiac 2012 konferencia. A két rendezvény között az átjárás biztosított.

A részvételi díjakat, akciókat megtekintheti és regisztrálhat itt.

Konferenciák a közösségi média korában

A konferenciák során egyre többször látni, amint a résztvevők buzgón nyomkodják telefonjuk vagy laptopjuk billentyűzetét. Bár először ez idegesítőnek tűnhet, a közösségi média korában ez több szempontból is a konferenciák szerves része lehet. Ezért ne is várjuk a szervezők figyelmeztetéstét a telefonok és táblagépek használatát illetően, hiszen az előadással kapcsolatos tweetek mind az előadónak, mind a résztvevőknek hasznára válhatnak.

  1. A mai mobil eszközök segítségével a közönség mitegy közvetítheti a konferencia történéseit, hírt adhat az elhangzott érdekességekről, újdonságokról. Így azok is bekapcsolódhatnak az előadás menetébe, akik nem vesznek részt a konferencián vagy másik előadó prezentációját hallgatják éppen. érdekesebbnél érdekesebb konferenciák közül választhatunk, de figyelembe véve az utazási költségeket és a részvételi díjakat, minden konferenciára nem juthatunk el. A közösségi média, főként a Twitter segítségével akkor sem kell teljesen lemondanunk egy érdekes előadásról, ha éppen egy óceán választ is el tőle.
  2. A tweetek és online bejegyzések segítségével a hallgatóság azonnal visszajelzést adhat, rögtön megoszthatja gondolatait és benyomásait egy adott prezentációról. Ez építő jellegű kritika lehet az előadó  és gondolatkeltő a többi résztvevő számára. A közösségi oldalakon így párhuzamosan folyhat a kommunikáció az előadással egyidőben.
  3. Az eszmecsere nem kell, hogy véget érjen a közönség kérdéseire adott előadóI válaszokkal a prezentációt követően. A hallottakról való beszélgetés könnyen folytatható a közösségi oldalakon, például Twitteren vagy éppen online fórumokon.
  4. Hashtag-ek használatával pedig könnyedén össze lehet állítani az egész konferencia kivonatát. Így a rendezvény befejeztével egyszerűen megoszthatók a prezentációs anyagok, kapcsolódó cikkek, online tartalmak.